|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 21 találat | lapozás: 1-21 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Pop, Mircea 1993. augusztus 24.Dan Mircea Popescu munkaügyi és társadalomvédelmi miniszter bejelentette, hogy szept. 1-jén lemond. Ugyancsak lemondási szándékot tulajdonítanak Misu Negritoiu államminiszternek, a gazdasági reform felelősének is, aki még nem nyilatkozott erről. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 24./1993. december 18.Antall József miniszterelnök temetése. Brassóban dec. 18-án a római katolikus templomban ünnepélyes rekviem lesz, részt vesz Brassó valamennyi felekezetének lelkésze. /Ünnepélyes rekviem. = Brassói Lapok (Brassó), dec. 17./ Gyergyószentmiklóson dec. 19-én ökumenikus szentmisét mutatnak be a kormányfő lelki üdvéért. /Gyászmise a miniszterelnökért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18-19./ Antall József elhunyt miniszterelnököt temetésén, dec. 18-án a világ magyarsága nevében Sütő András búcsúztatta, a temetőben pedig Tőkés László püspök. A budapesti gyászszertartáson az RMDSZ-t Markó Béla, Tőkés László és Takács Csaba alelnök képviselték. /Eltemették Antall Józsefet. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 21./ Fekete Attila búcsúztatta a határokon kívül rekedt magyarok védelmének felvállalóját. /Fekete Attila: Államférfitól búcsúzunk. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 18-19./ Antall József temetése napján Marosvásárhelyen az RMDSZ székházára és a megye többi RMDSZ-székházára is gyászlobogót tűznek ki. /Népújság (Marosvásárhely), dec. 18./ Gyászolt a magyar nép: "lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökét" siratta - tudósított az Erdélyi Napló Antall József temetéséről. Dec. 16-án déltől másnap hajnalig kétszázezren rótták le kegyeletüket a kormányfő ravatalánál. Hosszú sorokban várakoztak a hidegben, a szemerkélő esőben a Parlament előtt. Fejet hajtott a miniszterelnök koporsója előtt többek között Helmuth Kohl német szövetségi kancellár, Albert Gore, az Egyesült Államok alelnöke, Frantz Vranitzky osztrák kancellár, Lech Walesa lengyel elnök, Václav Klaus cseh miniszterelnök, Michal Kovác és Vladimír Meciar szlovák állam- illetve kormányfő, Catherine Lalumiére, az ET főtitkára, Romániát Dan Mircea Popescu miniszter képviselte, az RMDSZ nevében Markó Béla és Tőkés László jelent meg. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 22./1993. december 22.Antall József miniszterelnök temetésén olyan kimagasló személyiségek vettek részt, mint Lech Walesa lengyel, Leonyid Kravsuk ukrán, Michal Kovac szlovák elnök, Al Gore amerikai alelnök, Carl Bildt svéd, Vaclav Klaus cseh, Vladimír Meciar szlovák, Franz Wranitzky osztrák, Janez Drmovsek szlovén kormányfő. Helmut Kohl német kancellár, aki nem tudott részt venni a temetésen, azt megelőzően rótta le kegyeletét Antall József ravatalánál. Románia szerény színvonalú részvétele - Dan Mircea Popescu államminiszter, munkaügyi és népjóléti miniszter jelenléte - feltűnő volt. Ezzel a román hatalom újból megmutatta politikája demagóg helyzetét. Szép szavakban náluk nincs hiány, annál nagyobb a tettekben. A parlamentben a Liberális Párt nevében Ioa Ghise képviselő interpellált ez ügyben: a román miniszterelnök távolmaradása a temetésről politikai balfogás volt, jelentette ki. /Székely László: Politikai melléfogás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./1995. február 11.Febr. 11-én Marosvásárhelyen ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját a Vatra Romaneasca. Vacaroiu miniszterelnök is megjelent, a sajtó képviselőinek elmondta, hogy ez nagyon fontos esemény és örömmel fogadta el a meghívást. Ott volt még Adrian Nastase képviselőházi elnök, Dan Mircea Popescu munkaügyi, Valeriu Tabara mezőgazdasági miniszter, aki egyben a Vatra alelnöke, Octavian Cosmanca, a helyi közigazgatási ügyek államtitkára, továbbá többek között Gheorghe Funar, Adrian Paunescu szenátor, C. V. Tudor és Victor Surdu. A magyarellenes kirohanások arzenáljából semmi sem hiányzott. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./ A Vatra Romaneasca létrejöttének ötödik évfordulóján meleg hangú levelet intézett a szervezethez Iliescu elnök, újból kifejtve az RMDSZ által követelt autonómiaformák elutasítását. Az államelnök szerint a Vatra "egyensúlyi tényező" volt és a "hazafias érzelmeket buzdította". A román állam nemzeti egysége szent érték, ennek vitatása a román nép méltóságát és jogos érdekit sérti. Az RMDSZ szeparatista törekvései feszültséget keltenek. Ugyanakkor vissza kell utasítani a túlzott és szerencsétlen replikákat is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 13., Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./1995. november 6.Nov. 6-án Bukarestben ezerötszáz színész és színházi alkalmazott tüntetett, a Nemzeti Színháztól a kormány székhelye elé vonultak, dacolva a hóviharral. Védőpajzzsal felszerelt rendőrök sorfala között vonultak, fizetésük 75 százalékos emelését kérték. Dan Mircea Popescu munkaügyi és Andrei Margineanu művelődési miniszter fogadta küldöttségüket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 8., Magyar Nemzet, nov. 8./1996. július 1.Árkoson tartotta meg hagyományos táborát /jún. 29.-júl. 1./ a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. Kántor Lajos elnök nyitotta meg a tábort. Mircea Popa egyetemi tanár és Gelcu Macsutovici is tartott előadást. /Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 2./1996. július 5.Árokoson tartotta a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete /MÚRE/ háromnapos sajtótörténeti táborát, ahol több előadást hallhattak a résztvevők /például Mircea Popa: Kölcsönhatások a két világháború közötti és utáni magyar sajtóban, Kántor Lajos. Az erdélyi magyar sajtó elfeledett értékei, továbbá Erdélyi magyar sajtóbibliográfiák címmel a kutatók beszéltek/, emellett audiovizuális tanácskozás. Tárgyaltak a jövő sajtószerkezetéről is. Jakab Mária, a Családi Tükör főszerkesztője elmondta, hogy a folyóiratot a megszűnés fenyegeti. A táborban az előadások nem voltak mindig színvonalasak, ezért a fiatal kollégák rendre a kocsmában kötöttek ki, olvasható Zsehránszky István beszámolójában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./1997. június 3.Victor Ciorbea miniszterelnök a parlament két háza jún. 3-i együttes ülésén beszédében megvonta a kormány hat hónapos tevékenységének mérlegét. A kabinet eddig 600 törvényt és rendelkezést dolgozott ki, sikeresen hajtja végre programját, a nemzetközi szervek már "román modellről" beszélnek. Az év elején meglódult infláció visszaesett, a márciusi 30 % fölöttiről áprilisban 6,3, májusban 4,5 %-ra csökkent. A Nemzeti Bank valutatartaléka elérte az 1,7 milliárdot. Az Állami Vagyonalap hetente 53 vállalatot privatizált az elmúlt időszakban. Ezután Dan Mircea Popescu ellenzéki szenátor felolvasta a volt kormánypárt, a Román Nemzeti Egységpárt és a Nagy-Románia Párt 140 képviselője által aláírt terjedelmes szövegű bizalmatlansági indítványt. Az indítvány kalandorsággal vádolta a kormányt, szemére vetette az "életszínvonal drámai csökkenését". A bizalmatlansági indítványt jún. 6-án tárgyalja a parlament. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./1999. január 28.Az elmúlt évben jelent meg Mircea Popa román magyar irodalmi kapcsolatokról szóló Apropieri si culturale romano-maghiare /Dacia, 1998/ című könyve. /Könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./1999. február 5.Két román nyelvű kiadványt mutattak be Nagybányán. Az egyik Constantin Mustafa: Mikó Ervin - Drumuri spre eternitate, Studia, Kolozsvár/, a riporter Mikó Ervinnek állított emléket, a másik az irodalomtörténész Mircea Popa magyar-román irodalmi és kulturális kapcsolatokról szóló tanulmánykötete: Apropieri literatre si culturare romano-maghiare /Dacia, Kolozsvár/. Mircea Popa hazai és magyarországi levéltárakban történt kutatásainak eredményét adta közre. Kifejtette, hogy az erdélyi románok 1918-ig leginkább magyar vagy idegen iskolákban tanultak. Egy olyan "sajátos kulturális környezetben képezték magukat, ahol nem olyan régen még természetes volt a két-, vagy éppen háromnyelvűség, s amely határozottan befolyásolta további fejlődésüket, sorsuk alakulását." Mircea Popa évszázadokra visszamenően követte a román-magyar, román-német kulturális kapcsolatok alakulását. /Vásárhelyi D. Miklós: Könyv a magyar-román kulturális és irodalmi kapcsolatokról. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), febr. 5./1999. július 31.Emlékezetes volt az idei Petőfi ünnepségsorozat, mely a költő halálának 150. évfordulóján július 31-én Fehéregyházán a Múzeum kertben teljes alakú Petőfi szobor leleplezésével teljesedett ki. Ezt megelőzően Maros megye szerte rangos rendezvényeken idézték fel a költőóriás alakját, életművét. Július 27-én Marosvásárhelyen a Kultúrpalota kistermében a Szabadság, szerelem című megemlékezésen Petőfiről Bölöni Domokos író és Nagy Miklós Kund lapszerkesztő beszélt. Július 29-én szintén Marosvásárhelyen, a Bernády téren az 1848-as forradalomra és szabadságharcra, valamint Petőfire emlékezve a költő arcképével domborművet avattak fel, melyet a budapesti Puskás Jenő szobrászművész készített, s mely Szokai Imre Márton magyar állampolgár ajándéka Marosvásárhelynek. Segesváron a háromnapos ünnepi program július 30-án a Petőfi Emlékhelyek 15. Találkozójával kezdődött. Dr. Oláh Pál a kiskunfélegyházi Petőfi Múzeum igazgatója, a magyarországi Petőfi Sándor Társaság elnöke elmondotta, hogy ez alkalommal első ízben került sor az anyaország határain kívül Petőfi- emlékhely találkozóra. Dr. Mircea Popa, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára vette számba a Petőfi örökség román vonatkozásait, Kozma Dezső bölcsészkari professzor a költő kultuszáról értekezett, Dávid Gyula író, egyetemi tanár pedig sajnálkozva állapította meg: tapasztalata szerint Petőfi költészetének mondanivalója eléggé kiesett a köztudatból. Júl. 31-én Fehéregyházán ökumenikus istentiszteletet tartottak, melyen történelmi egyházaink elöljárói hirdették az igét. Délben kezdődött a Múzeum Kertben az ünnepi megemlékezés, melyen részt vettek Martonyi József, a magyar kormány külügyminisztere, Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője, Szőcs Ferenc, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, Eckstein-Kovács Péter, kisebbségügyi miniszter, Hajdú Gábor egészségügyi miniszter, RMDSZ-es államtitkárok, szenátorok, képviselők, prefektusok, PEN-klubosok, jelen volt továbbá Sütő András író, Kányádi Sándor költő, Ana Blandiana költőnő, a püspök, hazai meg az anyaországi közélet számos jeles képviselője. A több ezres ünneplő sokaság előtt Gábos Dezső, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetője nyitotta meg az ünnepséget. Ünnepi beszédet mondott Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Az egész alakos Petőfi szobrot, Kiskunfélegyháza ajándékát Ficsur József polgármester hozta el Fehéregyházára. Hámori József miniszter hangsúlyozta: nem véletlen, hogy ez a 150 évfordulóhoz illő megemlékezés szándéka egybeesett kormányzati, önkormányzati szinten és egybecsengett a civil közösségek, polgárok akaratával határokon innen és túl. Petőfi nélkül mások lennénk mint nemzeti közösség. Ezért van róla annyi utca elnevezve, ezért van ott az emlékműve mindenütt, és ezért marad ő a mi szívünkbe addig, amíg a világon magyar ember él. Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetsége elnöke, valamint Dávid Ibolya miniszter asszony nevében is Patrubány Miklós, a VET elnöke lépett az ünnepi emelvényre. Szabadok vagyunk-e? - tette fel a kérdést Patrubány Miklós. Semmiképpen nem teljes a szabadságunk, jelentette ki. Elég, ha az 1989-es pekingi nagy diáktüntetésekre gondolunk. És amikor a harckocsik rájuk törtek, akkor a kínai egyetemisták ajkukon szabadság, szerelem e kettő kell nekem kezdetű Petőfi vers kínai fordításával mentek a halálba. Szinte egész Kínában ismerik ezt a verset. Egy tízmilliós nép költője egy egymilliárdos nép szabadságeszményévé vált. Ez pedig legméltóbb és legdicsőségesebb kiteljesedése Petőfi vágyának: a világszabadságnak. A román kormány nevében Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter mondott ünnepi beszédet. Ezután került sor a szoboravatásra. Miután lehullt róla a lepel, a szobrot történelmi egyházak püspökei áldották meg és ugyancsak ez alkalommal nyílott meg a teljesen felújított Petőfi Emlékház is. /Bögözi Attila: Petőfi halálának 150. évfordulója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./1999. október 27.Okt. 27-én tartották Kolozsváron a Romániai Nyílt Társadalomért Alapítvány anyagi támogatásával a Román-magyar kulturális kapcsolatrendszer című konferenciasorozat második rendezvényét. Az Erdélyi irodalomkritika témájú értekezlet a Román Írószövetség lapjának, az Apostrofnak, illetve a Korunk kulturális folyóiratnak a támogatásával jött létre. Szilágyi Júlia irodalomkritikus és dr. Mircea Popa egyetemi tanár voltak az előadók. Szilágyi Júlia inkább párhuzamos monológnak, mint dialógusnak találta az erdélyi magyar és román irodalomnak a kapcsolatát. Mircea Popa szerint az erdélyi román kritika nemcsak a nemzeti irodalomra alapozódott, hanem a különböző etnikumok közötti párbeszédre is. Szilágyi Júlia megállapította: Mindenképpen nyitottnak kell lennünk, nincs miért önmagunkba zárkózva duzzognunk. /Erdei Róbert: Irodalmi kritika a román-magyar kapcsolatokért. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./2004. július 12.Minisztereket szabadít fel pártmunkára Adrian Nastase miniszterelnök, négy hónappal a törvényhozási és elnökválasztások előtt. A kormányfő közölte, hogy öt miniszteri poszton lesz változás a kormányban. A kormánypártot /PSD/ pedig a rendkívüli pártkongresszusig koordinációs iroda vezeti. Egyebek között erről döntöttek a PSD testületének ülésén. A munkaügyi és társadalmi szolidaritási minisztérium eddigi vezetője, Elena Dumitru helyébe Dan Mircea Popescu szenátort nevezik ki. Az új miniszter a Vacaroiu-kormányban (1992-1996) már vezette ezt a tárcát. Ilie Sarbu eddigi földművelésügyi miniszter helyére Petre Daea jelenlegi államtitkár kerül. Dan Nica kommunikáció és információ- technológiai miniszter helyére Adriana Ticau államtitkár lép. A közigazgatási és belügyminisztérium közigazgatási ügyekkel megbízott (tárca nélküli) minisztere, Gabriel Oprea utódjának Gheorghe Ermacu jelenlegi államtitkárt jelölték. A munkaügyi és társadalmi szolidaritási tárca szakszervezeti kapcsolatokkal megbízott (tárca nélküli) minisztere, Marian Sarbu helyére Bogdan Niculescu Duvazt nevezik ki – közölte a miniszterelnök. A leváltott miniszterek feladata az lesz, hogy a választásokig hátralévő hónapokban minden energiájukat a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) újjászervezésére fordítsák. /Változások a kormányban, a kormánypárt élén. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./2004. július 15.Júl. 14-én Ion Iliescu államelnök előtt letette az esküt a kormány öt új minisztere. Az elnök kifejtette: a miniszterelnök által javasolt átalakítás "teljes mértékben indokolt volt". Az új miniszterek: Petru Daea (mezőgazdasági), Dan Mircea Popescu (munkaügyi), Adriana Ticau (távközlési), Gheorghe Emacu (a belügyi és közigazgatási miniszter közigazgatási kérdésekkel megbízott tárca nélküli minisztere) és Bogdan Niculescu-Duvaz (a munkaügyi minisztérium szakszervezetekkel megbízott tárca nélküli minisztere). /Letették az esküt az új miniszterek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./2005. április 5.Az észak-erdélyi autópálya építési munkálatai folytatódnak – legalábbis ezt állítja az Országos Autópálya Rt. igazgatója, Mircea Pop. A román félnek körülbelül 250 millió euróval kell hozzájárulnia az állami költségvetésből, azt követően, hogy tavaly 106 millió eurót fordítottak erre a célra. /B. T., K. O.: Folytatódik az autópálya építése. Újabb amerikai támogatásban reménykedik a kormány. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./2012. december 7.Megjelent a romániai újságírás enciklopédiájaA romániai sajtótörténeti munkák közt egyedülálló kötetet mutattak be pénteken a kolozsvári egyetemi könyvtárban. Istoria jurnalismului din Romanie in date. Enciklopedia cronogica. A romániai újságírás történetének adatai. Kronologikus enciklopédia erényei közé tartozik, hogy számba veszi az ország valamennyi településének sajtótermékeit 280 évet átfogva. A szerző, a Bukarestben oktató egyetemi tanár Marian Petcu több mint száz önkéntessel dolgozott együtt, tanárokkal, kutatókkal, könyvtárosokkal, levéltárosokkal, újságírókkal, és nem utolsósorban egyetemistákkal – Kolozsvárról 13 diák kapcsolódott be, a román nyelvű újságírói szak tanulói. Mintegy a magyar vonalat képviselve Györffy Gábor egyetemi tanár is részt vett a négy éven át tartó munkában. A bukaresti után a következő könyvbemutatót azért szervezték Kolozsvárra, mert itt született meg a könyv ötlete is – mondta megnyitó beszédében Ilie Rad egyetemi tanár. Marian Petcu egy 2005-ös szimpóziumon tett javaslatára megalakult 2007-ben a Román Sajtótörténészek Társasága, ennek első kongresszusán pedig felvetődött egy összegző kötet szükségessége. Az A4-es formátumú könyv 1414 oldalával, 18 ezer sajtókiadvány adatait elénk tárva, nem csak a nyomtatott, de az audiovizuális médiára is kiterjesztve a kutatást, ugyanakkor az országban élő többi nemzet, így a magyar, német, bolgár, szerb, orosz sajtóorgánumokat is számba véve 1731-től 2011-ig, monumentális alkotásnak mondható. Magyar vonatkozású adatok A sajtótörténetet is oktató Cseke Péter egyetemi tanár a kötet méltatása során elmondta, szerepelnek benne az alapvető magyar vonatkozású adatok. Monoki István nevét említette, aki hasonló bibliográfusi munkát végzett el a két világháború között: az 1919 és 1940 közt Romániában megjelent magyar könyveket listázta. „2007 óta több mint 30 dolgozat született a tanszékünkön sajtótörténeti témában, jelenleg is van előkészületben ilyen” – jelentette be Cseke Péter, tehát a magyar újságíró szakos diákok sem tétlenkednek, ami a sajtótörténeti kutatásokat illeti. A könyv mindenesetre hiánypótló, nevezhető az újságírók bibliájának is, hiszen mindazok számára, akik újságírással akarnak foglalkozni az országban, nélkülözhetetlen mű ez, a román újságírásról információkat akarnak szerezni – értettek egyet a Gyulafehérvárról érkezett Mircea Popa és Constantin Cubleşan professzorok. Egy kalendárium volt az első újság? Utóbbi elmondta, ő maga úgy gondolja, enyhén túlzás az 1731-es kalendáriumot, amelyet egy szerb szerzetes írt, csupán a stílusában felismerhető újságírói jegyek alapján a román sajtótörténet kezdőpontjává tenni, szerinte 1830-tól lehet román sajtóról beszélni Ion Heliade Rădulescu munkássága kapcsán. A 2000-es években ezzel szemben az a probléma vetődött fel, hogy rengeteg folyóiratszerű kiadványt jelentetnek meg különböző társaságok, például osztályközösségek is, amely lapokat újságokként tartanak számon, be is jegyeznek. „Az utolsó kommunista projekt” A szerző beszámolt a munka nehézségeiről és szépségeiről is. „Mondhatni ez az utolsó kommunista projekt” – tréfálkozott Marian Petcu: „rengetegen dolgoztak rajta, anélkül hogy kifizették volna őket” – magyarázta. Főleg önkénteseknek köszönhető ugyanis a könyv létrejötte, bár végül a kultúrminisztérium is támogatta az ügyet 9 ezer euróval. „Kezdetben naivan azt gondoltam, hogy minden könyvtáros feltérképezte már a településén található kiadványokat, de csalódnom kellett. A megyei könyvtárak alkalmazottainak fele egyenesen visszautasította, hogy részt vegyen ebben a projektben, a kolozsvári egyetemi könyvtár is csak az utolsó száz méterben kapcsolódott be” – emlékezett a szerző a viszontagságos időkre. Volt olyan periódus, amikor teljesen magára maradt az üggyel, és mindössze néhány buzgó könyvtáros és diák munkája adott erőt a folytatáshoz – vallott Marian Petcu, aki ígéretét betartva, elkészítette a kötetet. Maszol.ro 2013. január 8.Vaskos tudástár a romániai sajtórólElső alkalommal jelenik meg Romániában olyan kötet, amely a romániai újságírás történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig. Az Istoria jurnalismului din România în date. Enciclopedie cronologicǎ című könyv 1400 oldalon gyűjti egybe a román és kisebbségi lapokat, periodikákat, rádió- és tévéadásokat, újságírók, publicisták, szerkesztők rövid életrajzát. A könyv kolozsvári bemutatóján Kustán Magyari Attila járt. Aki szereti a számokat, annak érdemes tudnia, hogy az 1400 oldalt számláló enciklopédián több tucat önkéntes dolgozott, nemcsak tapasztalt szakemberek, hanem egyetemi hallgatók is; mintegy 18 ezer kiadványt és közel 34 ezer sajtómunkást ismertetnek a könyvben. Az eredetileg háromezer oldalas munkát kurtítani kellett, és hosszas keresgélés után a Polirom kiadó vállalta a megjelentetését, a művelődési minisztérium anyagi támogatásával. Az enciklopédiát a román fővárosban már bemutatták, december első péntekén pedig a kolozsvári egyetemi könyvtárban, szakmabeliek és érdeklődők körében ismertették. Kis sajtótörténelem Hét évvel ezelőtt, 2005 novemberében egy kolozsvári konferencián a romániai sajtó múltját, jelenét és jövőjét vitatták meg, s dr. Marian Petcu sajtótörténeti egyesület megalapítását javasolta. Ilie Rad professzor ismertetője szerint a magyar tagokat is számláló csoport a különféle feladatok mellett 2008-ban a jelen könyv kiadását is magára vállalta, így az elmúlt években összegyűlt az a csapat, amely a többé-kevésbé nyitott könyvtárakkal és levéltárakkal együttműködve időrendbe foglalta össze a romániai sajtó történetét az 1830-as évektől napjainkig. Constantin Cubleşan író, irodalomtörténész beszédében röviden ismertette a román újságírás kezdeteit. Ma már beszélhetünk ugyan professzionalitásról, a tizennyolcadik században azonban a román kultúra az európaihoz viszonyítva meglehetősen lassan fejlődött, az analfabéták aránya jelentős volt, így sajtótermékek megjelenéséről még nem lehetett szó. Igaz, hogy Ştefan cel Mare krónikásai is egyfajta előfutárai a mai médiának, de az első romániai lap – francia nyelven – 1790-ben jelent meg, a kultúrát igénylő és külföldön tanuló burzsoá fiatalok elvárásait kielégítendő. Román nyelven csak 1829-ben indult útjára a román újságírás, a Ion Heliade Rădulescu által vezetett, három évtizeden át működő Curierul Românescnek köszönhetően; az összefoglaló enciklopédia tehát ettől az évtől kezdve írta meg a történetét. Monoki István hagyatéka A bemutatón felszólaló Cseke Péter professzor Monoki István bibliográfust ismertette: a hatvanas évek elején elhunyt szakember negyven éven át a kolozsvári Egyetemi Könyvtár tisztviselője volt, a sajtótörténetet kutató munkássága a mai napig alapul szolgál, a jelen kiadványban szereplő adatokhoz is. Monoki az 1935-ben megjelent román–magyar és magyar időszaki sajtótermékek címjegyzékét összegezte, az 1919–1940 közötti romániai magyar időszaki sajtóról írt, de az 1944-ben félig kiszedett állapotban, a megjelenés előtt abbamaradt A magyar könyvtermelés Romániában : 1919–1940 című munkája két évtized önálló műveit csoportosította, és írói álnév-lexikont tartalmazott. Cseke Péter az enciklopédia hasznát hangsúlyozandó elmesélte, hogy diákjai számára minden alkalommal feltette a kérdést: a szülőhelyükön hány újság jelent meg, és előfordult, hogy Monoki könyve vezette rá őket arra, hogy kutassanak az adott területen. Fontos tehát, szögezte le, a romániai sajtótermékek és személyiségek ismertetése, hiszen a média mindig változásban van, a jövő sajtómunkásainak pedig szükségük lesz a történelmi áttekintésre. Erős ellenszélben nehéz dolgozni Dr. Elena Abrudan és dr. Mircea Popa egyetemi professzorok rövid felszólalása után az enciklopédia szerkesztését koordináló Marian Petcu következett: kifejtette, hogy ilyen mű megvalósítására valóban szükség volt már, de hogyha még egyszer esélyt kapna rá, akkor nem vágna bele. Humorosan megjegyezte, ez egyébként az utolsó kommunista projekt Romániában, mert a munkához csatlakozó kétszáznegyven szakember és diák rengeteget dolgozott, teljesen ingyen. Petcu azt is elmondta, hogy a munka során egy olyan Romániát fedezett fel, amiről korábban nem is tudott. Sajnálatos módon rossz tapasztalatokról is be kellett számolnia, azokról a könyvtárakról, amelyekről úgy gondolta, az elmúlt évtizedek alatt bőven volt alkalmuk a helyi sajtómegjelenések osztályozására, de nem éltek vele. A megkeresett intézmények fele nem kívánt részt venni a munkában, például a kolozsvári egyetemi könyvtár sem, amely otthont adott a jelen bemutatónak. Érdekes történetük van a visszautasításoknak, előfordult, hogy egy igazgatóváltással cserélődött az elutasítás beleegyezésre, de megtörtént az is, hogy az első igazgató igent mondott az ötletre, a csere utáni új funkcionárius nemet, az őt követő pedig ismét igent. Találkozott alkoholista igazgatókkal, vagy olyanokkal, akik más megközelítésben voltak teljesen alkalmatlanok a szerepre. Gyakran feladta volna a küzdelmet, mondta, de úgy gondolta, hogy ezt már nem teheti meg azokkal szemben sem, akikkel együtt dolgozik. Ami az átfogó munka megjelentetését illeti, nehézségeik adódtak, de végül a művelődési minisztérium támogatásával sikerült olyan kiadót találniuk, amely vállalja a monumentális mű publikálását, és előreláthatóan második kiadásra is lesz lehetőség. Kevesen, lelkesen A könyv, mint arra már utaltunk, a romániai magyar újságírás ismertetésének is teret ad, többek között a német, zsidó, bolgár, orosz kisebbségek mellett. A kötetről két megye önkéntesét kérdeztem, Györffy Gábor egyetemi professzort, aki a Kolozs megyei sajtótörténetet állította össze, és Szonda Szabolcsot, a Kovászna megyei könyvtár igazgatóját. Ezelőtt másfél évvel dolgoztak a hatalmas ismeretanyag háromszéki részével, akkor nem is hitték volna, hogy végül sikerül kiadni a könyvet. Szonda Szabolcs elmondása szerint Demeter Lajos helytörténésszel közösen 1849-től 2009-ig gyűjtöttek össze adatokat, de a kiadványhoz csak a húszas évektől igényeltek információkat, így mintegy huszonöt sajtóterméket és természetesen számos újságírót, szerkesztőt ismertettek. Önmagában a háromszéki anyag is jelentős terjedelmű, a százoldalas gyűjteményben hosszabb-rövidebb életrajzok, a helyi újságírás történetének kronologikus leírása olvasható. Györffy Gábor egyszemélyes lelkes csapatként dolgozott, a szerkesztők kérésére pedig csak az 1918 utáni időszaktól fogva gyűjtötte össze az információkat, így a helyi magyar sajtótörténelem tetemes része kimaradt, és az internetes portálokkal sem foglalkozott. Ennek ellenére természetesen gazdag újságírói aktivitásról lehet beszámolni, Györffy meglátása szerint érdemes volna egybegyűjteni a teljes megyei sajtótörténetet. Erdélyi Riport (Nagyvárad), 2014. október 14.Elkallódott" a magyargyalázó műsorvezető dossziéja„Elkallódott” az a bűnvádi feljelentés, amelyet a Minta Egyesület elnöke, Tőke Ervin nyújtott be a csíkszeredai bírósági ügyészségre szeptember 5-én gyűlöletkeltés és a közrend megzavarása miatt Radu Banciu ellen. Mint ismert, Tőkés Ervin azért fordult a vádhatósághoz, mert a B1 TV műsorvezetője a Lumea lui Banciu augusztus 27-i adásában apokaliptikus képet festett a székelyek esetleges autonómiájának következményeiről. „Ha a parlament elfogadja az autonómiatörvényt, Székelyföldön mészárlások lesznek. A régióban élő románokat megfosztanák az összes joguktól” – jelentette ki többek között a műsorban. Csíkszereda: nincs már nálunk Egy hónappal a feljelentés benyújtása után a maszol.ro arra volt kíváncsi, hogy mi lett a sorsa az ügyészségi dossziénak. Ezért október elején megkerestük a csíkszeredai bírósági ügyészséget azzal a kérdéssel, hogy indult-e bűnvádi eljárás Radu Banciu ellen. Alexandra Zernovean szóvivő lapunknak elmondta: Tőke Ervin bűnvádi feljelentését az 1728/2014-es számmal iktatták augusztus 27-én. Utóbb azonban úgy döntöttek, hogy az ügy nem tartozik a hatáskörükbe, ezért átutalták Bukarest első kerületének bírósági ügyészségéhez. „Erre nem áll módomban válaszolni” – jelentette ki a szóvivő, amikor arról kérdeztük, hogy miért haladja meg ez az ügy a csíkszeredaiak hatáskörét. Bukarest: nincs még nálunk A maszol.ro ezután Bukarest első kerületének bírósági ügyészségéhez fordult ugyanazzal a kérdéssel: indul-e bűnvádi eljárás Radu Banciu ellen? Florin Mircea Popa szóvivő időt kért, és most küldött e-mailben választ. E szerint a lapunk által megnevezett dosszié nem szerepel a nyilvántartásukban (vagyis megtörténhet, hogy nem is jutott el még Bukarestbe). „Nem kizárt azonban, hogy a dosszié a bírósági ügyészség főügyészének levelezési mappájába került” – magyarázta a szóvivő. Mint ismert, az ActiveWatch nevű civil szervezet magyarellenes gyűlöletkeltésért az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta a B1 TV műsorvezetőjét. Tavaly az RMDSZ is bepanaszolta a két hatóságnál Banciut, ám a CNA elnézte a rágalmazásait. A CNCD nem vizsgálódhat Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba a maszol.ro-nak elmondta: az intézmény nem foglalkozhat Radu Banciu kijelentéseivel, éppen amiatt, mert ügyészségi ügy lett belőle. „Ilyen esetekben hagynunk kell, hogy előbb az ügyészség folytassa le a vizsgálatokat” – magyarázta. Hasonló szabály érvényes az audiovizuális tanácsra is. Cs. P. T. maszol.ro 2015. május 17.Átadták a Dr. Mózes Károly-díjakat NagyváradonHárom Bihar megyei, két nagyváradi és egy élesdi műtősnő és egy Szilágy megyei műtős kapta idén ünnepélyes keretek között a Cseke Attila volt egészségügyi miniszter által alapított, Dr. Mózes Károlyról, a nagyváradi asszisztensképző iskola alapítójáról elnevezett díjat szombaton, Nagyváradon. A városháza dísztermében megtartott díjátadáson jelen volt annak alapítója, Cseke Attila, Dr. Mózes Gábor, az iskolaalapító orvos fia és annak családja, Dr. Földes Béla, az Egészségért Alapítvány elnöke, Iuliana Busuiog, az Ápolók és Bábák Kollégiumának Bihar megyei vezetője, Camelia Păşcui az Egészséged Alapítvány vezetője, Mircea Mălan nagyváradi alpolgármester, Claudia Timofte, a prefektúra kancelláriaigazgatója, akik elsőként köszöntötték az egybegyűlteket. A díjátadáson a Stadler Klarinétkvartett is fellépett. Évente valamely szakterületen díjaznak, idén a műtősöket és műtősnőket választották, mondták Cseke Attila. A díjalapító az is hozzátette, megtartották a hagyományt, és a három Bihar megyei kiválasztott mellett egy, Biharral szomszédos megyében dolgozó ápoló is elismerésben részesül, tavaly Szatmár megyébe, idén Szilágy megyébe kerül a Dr. Mózes Károly-díj. Az orvos és iskolaalapító hagyott maga után az utókorra is valamit, az 1948-ban alapított ápolóképzőt, és A betegápolás módszertana című, több kiadást megért kötetet (ez magával is hozta), mely máig a szakmabeliek bibliájának számít, mondta Cseke. A díjátadóra hazatér Dr. Mózes Gábor édesapja életének utolsó tíz évéből idézett fel pillanatokat, beszélt a betegségéről és arról is, hogy Dr. Mózes Károly, bár beilleszkedett az izraeli életbe, míg ereje engedte, évente hazatért Váradra. Még megírta a nagyváradi egészségügyi oktatás történetét, ez 2003-ben, a Partiumi Füzetek sorozatban jelent meg magyarul, 2007-ben pedig románul is kiadták. Az orvos 203-ban lett Nagyvárad díszpolgára. Dr. Földes Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy az ápolók is értelmiség sorába tartoznak, és aktívabb politikai-közéleti szerepvállalásra buzdította őket, mondván, hogy jövőre választások lesznek, és a városi és megyei önkormányzatban, de a parlamentben is szívesen látna szakmabelieket. Az európai szakemberhiányra is kitért, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben az ápolókra jobban figyel majd az állam is. A díjazottak Cseke Attilától és Dr. Mózes Gábortól vehették át az elismerést. Elsőként Dr. Mircea Pop, az 1. sebészet vezetője olvasta fel Legmann Ilona laudációját, majd Dr. Gheorghe Bumbu, az urológia főorvosa méltatta Daniela Ligi Gherle munkáját. Harmadikként Dr. Kovács Ferenc beszélt Felicia Florica Costin élesdi műtősnő érdemeiről, majd Dr. Mihai Pop tolmácsolta Dr. Nagy László laudációját, mellyel Barta Attila, a zilahi kórház munkatársa pályáját értékelte. maszol.ro 2016. augusztus 4.Negyven év az örökkévalóságból…Halála és búcsúztatása kerek évfordulójáig napok vannak még hátra. De mert elkezdődik a Csíkszereda iránti tisztelgő eseménysorozat, úgy vélem, városunk egyik legkiválóbb személyisége, néhai Nagy Imre festőművész halálévfordulójának megemlékezését ennek műsorrendjébe kell illeszteni. Szabó András írása. 1976. augusztus 25-én mindkét – magyar és román nyelven –, Csíkszeredában megjelenő napilapot ugyanaz a két közlemény uralta: 1. – Hargita megye Szocialista Nevelési és Művelődési Bizottságának nekrológszerű gyászjelentése: „… augusztus 22-én reggel 8 órakor, hosszas és nehéz szenvedés után elhunyt NAGY IMRE festőművész, a Művészetek Érdemes Mestere.” A gyászjelentés, amely Nagy Imre művészi életútját meghatározó minden köztudomásra érdemes fontos évszámot és eseményt felsorakoztatott, az alábbi végkövetkeztetéssel zárult: „Nagy Imre halála pótolhatatlan vesztesége a hazai képzőművészeti életnek.” 2. – A temetést szervező bizottság közleménye: „Nagy halottunktól utolsó búcsút veszünk 1976. augusztus 25-én, 13 órakor, a zsögödi emlékháznál. A ravatal melletti végső tisztesség augusztus 25-én, 9 és 12 óra között róható le.” Mindkét megyei napilap másnapi száma szóra-egyező, szerző nélküli cikkekben számolt be a búcsúztatásról, amelyet teljes egészében idézek: „Zsögöd, Csíkszereda, Hargita megye lakosai 1976. augusztus 25-én örök búcsút vettek Nagy Imre festőművésztől, a Művészet Érdemes Mesterétől. A csíkzsögödi »Nagy Imre Galériában« elhelyezett ravatalnál nagyszámú lakos, közéleti személyiség rótta le utolsó kegyeletét. Virágkoszorúkat helyeztek el Hargita megye néptanácsa, a Központi Szocialista Nevelési és Művelődési Tanács, a Csíkszereda városi néptanács, a Hargita Megyei Szocialista Nevelési és Művelődési Bizottság, a Hargita és Informaţia Harghitei című napilapok, a Székelyudvarhelyi, Csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, toplicai és székelykeresztúri municípiumi, illetve városi szocialista nevelési és művelődési bizottságok, a Csíkszeredai múzeum, a Csíkszeredai 1. számú és a művészeti iskola, valamint más művelődési intézmények, közéleti személyek részéről, akik a gyászoló családnak részvétüket nyilvánították. A 13 órakor kezdődött gyászszertartáson részt vettek Hargita megye néptanácsának, a Szocialista Nevelési és Művelődési Tanácsnak, egyes Hargita megyei, valamint Kolozs, Maros és Kovászna megyei művelődési és művészeti intézményeknek a képviselői, Csíkszeredai dolgozók. A gyászgyűlésen Pataki Imre, a megyei néptanács Végrehajtó Bizottságának első alelnöke, Mircea Popescu, Románia Szocialista Köztársaság Szocialista Nevelési és Művelődési Tanácsának vezérigazgatója, Ana Lupaş, a Képzőművészek Országos Szövetsége Kolozsvár-Napoca-i Fiókjának elnöke, Gaál András, a Képzőművészek Országos Szövetsége Csíkszeredai Fiókjának elnöke, Kovács Zoltán, a Képzőművészek Országos Szövetsége vezetőtanácsának tagja búcsúztatták az elhunytat. Búcsúztató beszédeikben méltatták Nagy Imre egyéniségét és munkásságát, emberi és művészi példáját, akinek halálával pótolhatatlan veszteség érte a hazai képzőművészeti életet. A gyászszertartás után az örök emlékű festőművész holttestét – végakarata szerint – Bukarestbe szállították elhamvasztás végett.” Mindkét, illetőleg mindegyik, más-más lapban megjelent közleményből, cikkből kimAradt, hogy Csíkszereda nagy halottját nemcsak politikai, hanem a család – kifejezetten a néhai Zsuzsika – Nagy Imre neveltlánya (1930-ban gyámságba fogadott unokahúga) –, követelésére egyházi szertartás keretében is elbúcsúztatják, elbúcsúztatták. Önéletírásában Zsuzsika erről így emlékezett vissza: „A város saját halottjának tekintette, de az akkori politikai helyzetnek megfelelve, egyházi szertartás nélkül akartak búcsút venni Imre bácsitól. Mikor ez tudomásomra jutott, nagy felháborodással jelentettem ki, hogy az ősök tisztelete nem engedi, hogy Imre bácsi pap nélkül legyen eltemetve, akkor inkább én, az unokahúga vállalom a temetést. Végül olyan egyezségre jutottunk, hogy először a Csíkszeredai elöljáróság részéről történik a búcsúztatás, ezt követi az egyházi szertartás. Így is lett.” (Kuruczné György Zsuzsanna: Amikor Csíkba’ megszülettem. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2007, p. 69–70.) 2006-ban, A bőfény forrása – Zsögödi Nagy Imre monográfiám bemutatója alkalmával Kányádi Sándor költő nagyon plasztikusan előadva – ha hallanák! – a következőképpen mesélte az eseményt: „Amikor már mindenki elmondta a magáét, egyszer csak valahonnan hátulról felhangzott: »Az Atyának és Fiúnak és a Szentlélek nevében…« – és mindenki megkönnyebbült.” A gyászszertartást Márton Áron püspök képviseletében dr. Erőss Lajos Gyulafehérvári kanonok koncelebránsa, Fr. Écsi János csíksomlyói ferences rendházfőnök tartotta. „Fájó szívvel vesszük körül a mi Imre bácsink koporsóját. Szeretettel és mélységes tisztelettel búcsúzunk a nagy művésztől, akit szívébe zárt szülőföldje és az egész ország művészgárdája, ismerősei, jó barátai. A zsögödi otthon, ahol magába szívta az alkotóerő energiáit még átkarolja nagy fiának porhüvelyét, hogy aztán művei hirdessék szellemének nagyságát az utókor számára. A történelem legnagyobb tanítómestere Jézus Krisztus, mielőtt megváltó áldozatával lezárta volna rövid földi életét, főpapi imájában így fordult mennyei Atyjához: »A művet, melynek elvégzését rám bíztad, véghezvittem. Én megdicsőítettelek Téged a földön, most Te dicsőíts meg engem Atyám…« Kedves Imre bácsi, mielőtt a halál megtörte csodálatos színeket és formákat látó érzékelő szemed fényét, megkötötte nyelvedet és megbénította az utolsó időkig a festői ecsetet szorgalmasan kezelő, dolgos kezedet, Te is mint Isten gyermeke, aki a keresztség szentségében beleoldódtál a nagy Istengyermekbe, Jézus Krisztusba, nyugodt és bízó lélekkel elmondhattad: »Atyám, a feladatot, amelynek elvégzését mint hivatást reám bíztad, befejeztem.« Imre bácsi, a tehetséget, Istentől kapott talentumaidat nem rejtetted véka alá, nem ástad el, hanem erős akarattal, szüleidtől örökölt munkabírással, sok belső vajúdással és feszültséggel, színekben és formákban sokszorosan kamatoztattad. Lelked mélyéből a szépségnek olyan kincseit hoztad napvilágra, a zsögödi tájak és a benne nyüzsgő-mozgó élettől kezdve az egyetemes emberi érzések kifejezéséig, amelyek nemzedékeket ragadtak szemlélődésre és visznek közelebb a teremtetlen örök Szépséghez, Jósághoz és Igazsághoz. Mert minden művésznek, írónak, költőnek, festőnek, szobrásznak, a hangok mesterének fáklyát adott a kezébe az Úr. Fényhordozóknak teremtette őket az Isten, akiknek hivatása apostoli, prófétai: megismerni emberfeletti küzdelemben és szenvedésben az igazságot és a szépséget és azt a kifejezőerő gazdagságában továbbadni, másokkal is megismertetni, hogy általuk szebb legyen a föld, nemesebb az ember. Nagy Imre mester, egyéni életében és művészetében sajátos utat járt: tele erővel, a munka hősies szeretetével, kötelességtudattal, amelyből nem hiányzott a misztikum, a hit, a természetfeletti világ létének tudata és annak elismerése. Gondoljunk csak egyik munkájára; a kereszten függő Krisztus lábánál leboruló koldusra, amelyben a művész érzékeltetni akarja a megváltás valóságát és azt, hogy mennyire rászorul a koldus, a művész és minden ember az Isten-ember keresztáldozatából fakadó életre. Vagy gondolok arra a kedves vászonra, amelyet a nagyközönség nem ismer – a nagy halott, Márton Áron püspök úrnak ajándékozta. Ebben a képben a művész csodálatos színekben fejezi ki a zsögödi temető halottak esti világítását: a sírokon meggyújtott gyertyák fénye tűzpirosra vonja a látóhatárt, a felhőket, és a gyertyák pislákoló lángján a holtak birodalmából hittel nézünk át a halhatatlan lelkek országába, az örökkévalóságba. Amit Nagy Imre megfestett, az lélekből pattant ki, hitének, meggyőződésének őszinte kifejezője. Kedves Imre bácsi, amikor búcsút veszünk Tőled, ezt azzal a tudattal, hittel tesszük, amelyet a kinyilatkoztatás hirdet számunkra: a lélek nem hal meg, a lélek él és találkozik. Szíved megszűnt dobogni, nem nézed többé tágra nyílt szemekkel a zsögödi tájat, nem hallgatod a Hargita rohanó patakjainak csobogását, nem gyönyörködsz a cikázó pisztrángokban, nem térsz vissza minden tavasszal a szülői otthonba, ahonnan művészi pályádra indultál, de hittel hirdetjük Juhász Gyula versével: »Valahol lenni kell egy lakomának, hová hivatalos, / kit idelenn halálba űzött éhség, reménytelen szerelem. / Valahol lenni kell egy palotának, hová bejáratos, / kit idelenn minden örömből és fényből kizártak és elhullt a rögös útfélen. / Valahol lenni kell egy orgonának, amelyen majd egykor / befejezhetem a dallamot, mely halálba bágyadt s mely az élet nekem.« Imre bácsi, mi hiszünk ebben az orgonában, mi hisszük, hogy a színekben tomboló dallamos életet, a nagy művet befejezted, amit az Úr reád bízott, s mint Istenhez hanyatló árnyék, lelked megtért az örök partokra, minden színek és formák végtelen skálájához, aki jóságosan, irgalommal tekint le a kereszt tövében térdeplő művész-szolgájára, aki Michelangelóval zengi: »Nyugtot nem ad már se ecset, se véső. / A szív csak égi szerelemre vár, / mely a kereszten int, kitárja karját.« Irgalmas Jézus, Nagy Imre művészgyermeked a rábízott művét befejezte, adj neki nyugodalmat a béke és szeretet honában. Imre bácsi, Isten veled, a viszontlátásra!” Nagy Imre haláláról többen is megemlékeztek, majdnem mindegyik lapban megjelent búcsúhangulatú vagy búcsúztató, jelenleg fel nem sorolható írás. Közülük a Kolozsvári humorista, Bajor Andor érzékeny hangvételű búcsúszavait választottam közlésre. A szerző szomszédja volt a mesternek, ismeretségük alapos, lelki-baráti volt. „Nagy Imre boldog órája A világon a legjobban Édes anyját szerette, a róla készített egyik rajza mindig ott függött az ágya fölött. Ennek a rajznak nem volt címe, csak igéje: »Eljött a boldog órája«. És a lapon ott volt az Asszony, aki hajdan világra hozta; öregen, zihálva emelkedett ki a párnák közül, arcát betöltő vékony orral. Nekem látnom kellett a festőt, amikor fölvette a legjobban szeretettnek a végső ábrázatát, darabos székely katona arca megsárgult és a koponya alakjához igazodott; orra természetellenesen megnőtt, szemében szunnyadni készült a mindig eleven fény. A betegség már megtámadta az idegeket – mondta még mindig panasztalan, tárgyilagos hangon. Ami azt jelentette, hogy körülvették a halál borzalmai és az elmúlással néz esendően szembe. Eltitkolt riadalommal magyaráztam neki lényegtelenségekről, és ő ötperces látogatásom alatt kétszer is elaludt, egy ízben válasz közben. Ki kell menni a Hargitára, ott most bújnak elő a gombák, az ösvényekről a víz hamar leszalad… Ezt mondta, nem búcsú, hanem a világ örök újulására való utalásképpen. Szelíd parolája után ellopakodtam, mint aki bűnt követett el. Tudta, hogy többé nem látom; még mindég gazdag tervei nem tartoznak a történelem tervei közé. Régi és nehezen fölfogható szavait idéztem: »A halálon is túl kell lennünk, mint a születésen.« Sajnáltam magamat és mindazokat, akiket itthagy. Ezentúl nem húzza el a függönyt az ablakáról, mint eddig minden délelőtt, jelezve, hogy fény van és képet sző a sugarakból. Munkájának rabszolgája volt, mint Tyro1, akit ura a gyorsírásért tartott. Fáradhatatlanul, az elhivatottak szenvedélyes szakszerűségével és újító kedvvel művelt mindent, amit elkezdett: földet, állattenyésztést, méhészetet; büszke volt rá, hogy az Olton ő halászott először villantóval. Sürgette a hóesésben el-elakadozó gépkocsivezetőt: »Még fényben érjünk haza, mert most látható az a fehér, ami nekem kell.« Szánkázó gyerekeket ábrázoló képhez kellett a hó friss árnyalata, és ez a tiszta szín az utcán csak órákig él. A múlásból kimentett színein mi is szánkózó gyermekként ujjonghattunk alá, vagy lábalhattunk fölfelé. A lét évszakainak örömét kínálja nekünk és utódainknak. Látásával mindent megőrzött, amit néznie volt érdemes, az ember gazdagságát, a természet bőkezűségét, régi és átalakuló tájakat, az élet harsány dáridóját. Szülőföldjének, Csíknak életét és új balladáját gyűjtötte be, mint gazda a termést, vagy mint egy új Noé, aki az életet maga-készítette bárkáján az Ararát csúcsára viszi. Szeretett földjét látta az egyetemességben, helyünket a világban. A legnagyobbakhoz méltó egészet alkotott, mert mindent elmondott a látott világról és megélt életformákról. Színek és alakzatok enciklopédistája volt Ő. Festette a falut, a hegyet, a krumpliszedőket, az erdőt, az ölyv fenyegető körözését, a nagyidő haragját, tenyésző gombákat, gyümölcsök szüretelőit, a test szépségét, széttöréstől formált fákat, építőket, leomlott várakat, az álom édességébe feledkezett lányokat, padon reggeliző öregasszonyt, kiállítási pavilont, fűszálat, Don Quijotét, látványt és látomást; a világot. Úgy gondolom, a legszívesebben a kezet rajzolta és festette, építő lényegünk kifejezőjét; hogy eljuttassa eljövendő koroknak a történelmet megillető hírt: két világháború alatt – közben és után – nem ördögök és nem istenek serénykedtek a földön, hanem valóságos szép és darabos emberek. Ők élték az élet nagyszerű vagy nehéz pompáját, a mindennapot járták, a tündöklő és fáradalmas tündérkertet, ami örökké friss színekben ragyog. A sok ezer kéz eljövendő korok felé nyúlik, készen a kézfogásra. Művének birtokában olyan gazdagnak tudhatjuk magunkat, mint egy keleti olaj-sejkség. Nem ok a töprengésre, hogy ebben a gazdagságban határainkon kívül alig kívánnak osztozni. A művész mindig óvakodott a zajos hírnévtől. Nemcsak szemérmességből, hanem a hírnév veszedelme, hamisságra kész alakja, kísértése miatt. Londonból a világhírnév elől menekült haza – nem hogy a sikert elutasítsa, de művészi forrásainak megőrzésére. Tartott a dübörgő visszhangtól is, mert ismeretlen sziklafalakat gyanított mögötte, ami kifejezésének értelmét eltorzítja. Nem háborította fel még egy főúrian dilettáns bírálata sem. Sőt, örült, mint a gyermek, aki illetéktelenek elől eredménnyel rejtette el a titkot. Most a halál – Illyés Gyula drámájából vett szóval – meghúzta a vonalat a számoszlopok alatt. Sokan fognak kísérletezni a számok összeadásával, és mindég növekedni fog a végösszeg. Jelezvén, hogy az előző próbálkozó a számoszlopból kihagyott valamit. Vagy a sors most találta a munkát befejezettnek. Eltávolította a tornyok és falak közeléből az építőt és gondos állványait. A mű szempontjából nem történt semmi: nincs vég, változás. Velünk esett meg a szörnyűség: elveszítettük Őt, idegen maszkba rejtőzött előlünk és annyiféle arca közül – számunkra indokolatlanul és menthetetlenül – fölvette a személyétől elutasítót s műre utalót, a véglegest. Holott akik ismerték, azokat eddig a mű vezette Feléje, személyét kerestük az ecsetvonások között. Most minden átfordul bennünk és körünkben. Köznapi arca: emlék; gondjainak emléke egyre távolodik; élete halállá, halála halhatatlansággá lesz. A mi szomorú óráink az Ő boldog órája.” (Bajor Andor: Nagy Imre boldog órája. Utunk, 1976. augusztus 27.) Emléke legyen áldott, mert ő hozta haza és honosította meg itthon a tanult képzőművészetet, nélküle nem lenne csíki, Csíkszeredai képzőművészet; tiszteletének mindenkorinak kell lennie! Művészutódai megsokasodtak, számosságuk és előtérben valóságuk enyhe homályt is vet néhai nagy mesterünk emlékére – egyúttal élteti is azt. Tiszteletünk jeléül tehát, a szombat este fél kilenckor kezdődő képtárbeli emlékestet követően helyezzük el koszorúinkat az emlékház műteremtraktusának fala melletti síremléknél, mert Nagy Imre mester 40 esztendőt letudott ugyan az örökkévalóságból, mégis a teljes örökkévalósággal kell továbbküzdenie! Hogyan készült Nagy Imre halotti maszkja? Kolozsvári Puskás Sándor azon kevesek közé tartozott, akit Nagy Imre barátjául fogadott. Az idős mester őt kérte fel, hogy készítse majd el halotti maszkját. Erről az eseményről számol be Kolozsvári Puskás Sándor a Kapcsolatom Nagy Imrével, a zsögödi festővel című írásában, amelyet Nagy Miklós Kund tett közzé a Kolozsvári Puskás Sándor című monográfiájában. "A hetvenes évek elején történt. Egy igen sikeres nap után bandukoltunk hazafelé. Halat is szépen fogtunk, a festés is jól ment. Egy-két képet cipeltünk. Mikor az Olt hídját elhagytuk, Imre bácsi megszólalt: – Te, Sanyi, aztán ha meghalok, a halotti maszkomat megöntöd-e? – Te jó isten, Imre bácsi, hogy is jut eszébe ebben a szép estében a halotti maszkja?! – szörnyülködtem. – Ne mind beszélj annyit! Megöntöd vagy nem? – Természetesen megöntöm. Bár ilyesmit még sohasem csináltam, de elméletben ismerem az eljárást. – Akkor megegyeztünk – fejezte be a témát. Erről többet szó nem esett… Közben Zsögödfürdőn én is építettem egy műtermes házat. Gyönyörű onnan a kilátás. Az volt a szokásom, hogy ha Kolozsvárra, majd később Marosvásárhelyre indultam haza, Imre bácsihoz bementem elköszönni. Így történt 1976-ban is, nyár elején. Imre bácsi a szobája ajtajában fogadott: Ide figyelj – mondta –, itt van ez a mérleg. Minden reggel ráállok, és látom, hogy mindennap fél kilóval kevesebbet mutat. Az orvosok mondhatnak nekem, amit akarnak. Még lett volna egy pár dolog elintéznivalóm, de úgy látszik, erre már nem jut idő. Úgyhogy amint megegyeztünk, a maszkot megöntöd… Én nyeltem egy nagyot, és csak annyit mondtam, igen. Elköszöntem, és többé már nem láttam Imre bácsit élve… Azon a nyáron hosszabb ideig nem mentem Zsögödre. Marosvásárhelyre áttelepedve sok volt a tennivalóm. Egy albérleti szobát béreltem, és ha nem esett az eső, az udvaron mintáztam a szobraimat. Végre sikerült egy víz áztatta, romos épületet kapnom. A hetvenes árvíz óta nem lakott benne senki. Megígérték, hogy ha saját költségemen felújítom, kiutalják nekem. A Képzőművészeti Alaptól felvettem egy nagyobb összeget, beindult a teljes átalakítás, hogy műterem és lakás is legyen belőle, ez foglalta le minden időmet. 1976. augusztus 22-én reggel 10 órakor kerestek a Csíkszeredai kórházból, hogy Imre bácsi 8 órakor meghalt. A gépkocsik, amiket a barátok korábban ígértek, nem voltak elérhetők. Késlekedni nem lehetett, a halotti maszk készítése időhöz kötött. A feleségemmel felültünk hát a kicsi motorbiciklinkre és elindultunk. A korondi tetőn elkapott egy máriás eső, bőrig ázva, átfázva délután 5 órára értünk a kórházba. Dr. Jeszenszky Ferenc főorvos azonnal felvitt a második emeleti különszobába. Imre bácsi ott feküdt citromsárgán. Önkéntelenül az ablakhoz léptem, hogy becsukjam, akkor eszméltem rá, hogy ő már nem fázhat meg. Egy darabig csak álltunk némán, aztán lementünk az irodába. A doktor úr megkérdezte, mivel segíthet. Azt feleltem, hogy pálinkával. Vasárnap délután ilyen kérés egy kórházban?! A nővérek mégis szereztek valahonnan szilvapálinkát. Kitöltöttem egy vizespohárnyit, és megittam, mint a borvizet. Aztán elmondtam, mire van szükségem. Szerencsére minden került. Mehettünk. Szomorú ígéretemnek eleget tettem, a két kezét is leformáztam… Aztán hazamentünk a zsögödi házunkba. Másnap megöntöttem a pozitíveket.” Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. április 6.Magyarellenes szervezetek követelik, hogy Boc fellebbezzen a kétnyelvű táblák ellenTöbb kolozsvári román szervezet kéri Emil Boc polgármestert, hogy nyújtson be fellebbezést a Kolozs megyei törvényszék azon döntése ellen, amely a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezi a városvezetést. A dokumentumot a Carpatica Kulturális Alapítvány elnöke, Ionel Vitoc, az Avram Iancu Kulturális-hazafias Társaság elnöke, Victor Bercea és az ASTRA kulturális egyesület Kolozs megyei szervezetének elnöke, Mircea Popa írta alá. Szerintük a polgármesteri hivatal a többségi lakosságot diszkriminálná, ha nem élne fellebbezési lehetőségével. „Felháborodással vettük tudomásul a Kolozs megyei törvényszék döntését, mely egy önkényes értelmezés alapján arra kötelezi Kolozsvár Polgármesteri Hivatalát, hogy kétnyelvű helységnévtáblákat szereltessen a város bejárataihoz” – írják a dokumentum megfogalmazói, követelve Emil Boctól, hogy fellebbezzen a döntés ellen. „Elfogadhatatlan számunkra, hogy a nagy egyesülés centenáriumára ilyen megnevezéssel készüljön a városunk” – teszik hozzá. Az aláírók azzal érvelnek, hogy a törvény a nemzeti kisebbség legalább húsz százalékos arányát szabja meg küszöbként ahhoz, hogy a hatóságokat kötelezni lehessen a kétnyelvű táblák kihelyezésére. Ugyanakkor kifejtik, hogy sok románban kellemetlen emlékeket idéz fel a magyar Kolozsvár megnevezés, mert az 1940–1944 közötti magyar közigazgatástól elszenvedett atrocitásokat juttatja eszükbe. Agerpres; itthon.ma/erdelyorszag lapozás: 1-21
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
